Star Wars VIII - Dubrovnik alias Ahch-To

2016-02-13 16:39:16

December óta a Star Wars olyan meghatározó közéleti szerepet ért el, hogy szinte hihetetlen. Most azonban már a következő részről vannak információink.


 

A Csillagok háborújának új epizódja nem várt sikereket ért el. Véleményem szerint a marketingfogásokkal rettentő "gusztustalanul" a fiatal korosztály képébe tolták a filmet, holott a felsőbb korosztályok között kellett volna becélozni a közönséget. Na, de ennyit rólam. Lényeg a lényeg, még mindig egy korszakalkotó műről beszélünk, nem rontották el, reméljük ez a továbbiakban is így marad. A Disney már több projektet is kitűzött maga elé és a rajongói alkotások is egyre gyakoribbak, emellett viszont egyre jobbak is. Hallhattunk már róla, hogy a következő epizódban már a világűrben is szeretnének forgatási helyszíneket létrehozni, hogy minél hitelesebb lehessen egy-egy részlet, szóval annyi biztos, hogy még nagyobbat akarnak alkotni, nem állnak meg, aminek csak örülni tudunk. Legújabb információink szerint március 9-én már a horvátországi Dubrovnikban forgatják. Hribar elmondása szerint már több hónapja tartanak az előkészületek. A város több színtere is forgatás helyszínként szolgál majd, köztük a Stradun, azaz a főutca, a rektori palota, illetve a várfal is. Az Ahch-To bolygó eseményei kerülnek itt lencsevégre. Aki esetleg annyira nem jártas a Star Wars világba, elmondanánk, ez az a planéta, ahol Az ébredő Erőben Luke-ot megtalálták.

A választás talán a Trónok harca sikerei miatt eshetett Dubrovnikra, hiszen anno e sorozat egyes részeit is itt készítették. Ezek után természetesen nem fogják visszautasítani a kérelmet, hiszen akkor is több, mint 100 millió kuna, azaz kb. 4 milliárd forint ütötte a város markát, a mostani események azonban rekordmennyiségű, napi 5-6 millió dolláros költségvetéssel készülnek. A filmiparban a város rengeteget segédkezett már és a szolgáltatások és az ügyintézés gördülékenysége miatt egyre nagyobb szerepet kap.

Nemsokára kiderül, hogy "A világ egyik legszebb városa" cím mellett "A világűr legszebb bolygója" díjat is bezsebeli-e.

vissza