Outlast II - még több félelem a második részben

2015-11-01 17:16:49

Néhány napja még csak annyit tudtunk, hogy a Red Barrels Games bejelentésre készül, de nem tudtuk pontosan, hogy miről is van szó. Azóta kiderült, hogy nem másról, mint az Outlast II-ről, ami felül kívánja múlni elődjét.


 

Túl sok információnk nincs a projekttel kapcsolatban, de azért tudunk mivel szolgálni. Vannak az első részből átvett elemek és vannak újítások is. Az első változtatás - amit az első rész esetében nem sikerült kivitelezni -, hogy a 3 platformra egyszerre jelenjen majd meg. A fejlesztők szerint erre azért van szükség, hogy ne találkozzunk spoilerekkel, mire az általunk használt platformra is megjelenik a játék. Ahogy már korábban kiderült, a helyszín és a főszereplők sem maradnak a régiek, de az univerzuma a II-nek ugyanaz lesz, mint ami az első részé is volt.

Az elhangzott sajtóközleményen kívül az első videóanyagot is megkaptuk az Outlast 2-höz. Mindkettőből kivehető, hogy a történetben rendkívül fontos szerepet fog játszani a hit és a vallás.

David Chateauneuf rengeteg szenvedés ígér a játékosoknak, illetve elárulta, köze lesz az emberi elméhez, illetve ennek sötétebbnél sötétebb titkaihoz.

No conflict is ever black and white. But once the dust has settled, the victors get to decide who was right and who was wrong. Who is good and who is evil. Human nature pushes us to extremes of violence and depravity, which we then justify by divine inspiration and a promise of paradise to come. Horror rises from desperation and blind faith. Outlast II will test your faith, pushing players to a place where going mad is the only sane thing to do.

Azt már tudjuk, hogy az első rész fantasztikus lett, de vajon a fejlesztők képesek lesznek-e felülmúlni ezt az élményt? 2016 őszén kiderül!

vissza